De egy ideje nehezebben viselem, hogy a Facebookos ismerőseim közül kétnaponta kiteszi valaki, hogy várandós. Nyilván túlzok. Csak háromnaponta szembesülök mások boldogságával.
Mások boldogsága jelen esetben az én boldogságtalanságomat erősíti fel. Amióta endometriózissal diagnosztizáltak megtudtam, hogy nehezebb út vezethet a teherbeeséshez. Sajnos mi már ezen az úton vagyunk több, mint két éve. Kemény út, csupa macskakővel, “behajtani tilos” táblával szegélyezve. Fordultunk mi már be zsákutcába lelkesen és szembesültünk a valóság rideg válaszával.
Aki a hasonló utakat járja, pontosan tudja, hogy ilyenkor nagyon nehéz szembetalálkozni a babakocsis ismerősökkel, az egészségtől kicsattanó újdonsült kismamákkal és a három gyerek után negyediket is vállaló családokkal.
Őszintén tudom azt írni, hogy nem sajnálom senkitől a boldogságát, az örömét, mégcsak nem is vagyok irigy senkire, mert tudom, hogy mindenkinek megvan a saját története. Nemcsak nekünk, endometriózissal küzdőknek van történetünk, hanem azoknak a barátnőinknek, ismerőseinknek is, akiknek már van gyermekük. Én nem akarok más cipőjében járni, mint ahogy valószínűleg az én cipőmbe se vágynak sokan, ha meghallgatják, hogy mit jelent endometriózissal együtt élni.
Volt egy hét, amikor három ismerősöm is bejelentette, hogy babát vár. Az elsőnek szívből örültem és ki is tudtam mutatni, a másodiknak szívből örültem, de már elszomorodtam a saját sikertelenségemre gondolva, a harmadiknak szívből örültem, de megállíthatatlanul potyogtak a könnyeim…órákig.
Nincs még receptem arra, hogy hasonló helyzetben mit tegyek, de azt gondolom, hogy az érzéseim jogosak. Nem szeretném amiatt is ostoroznom magamat, hogy nem tudok eléggé örülni mások boldogságának, hanem szeretném elfogadni, hogy most azt érzem, hogy összetörtem. Elfogadom az érzéseimet, ha rosszak, ha jók, elfogadom ezáltal a gyengeségemet is, mert tudom, hogy ebből erőt tudok meríteni, amire szükségem lesz az út folytatásában is.
Hiszem, hogy a mi utunk is a gyermekáldáshoz vezet és tudom, hogy sokan fognak velünk együtt örülni. De azt is elfogadom, ha majd valaki akkor éppen nem tud úgy örülni, mert lehet, hogy éppen egy stop táblával találta szembe magát.
U.i.: A stop tábla definíciója szerint, meg kell állni, elsőbbséget kell adni, majd menni tovább az utunkon. Néha fontos elsőbbséget adni másoknak,…és azzal nem leszünk kevesebbek.
Szerző: Nagy-Őri Andrea
A fentiek lélektana és az ún. “elfogadás és elköteleződés terápia” kapcsán rövidesen újabb írással jelentkezünk szakértő bevonásával.
Legutóbbi hozzászólások