Március az endometriózis hónapja volt! Szerencsére sok partnerünk tartja kiemelten fontosnak az erről való kommunikációt, így Facebookon és Instagramon is találkozhattatok figyelemfelkeltő kampányokkal.

Az egyik kedvenc kampányunk megálmodója a Selon Sophie márka mögött álló Nebojsza Zsófi. Márciusban két időpontban is rendezett Yoga & Brunch eseményt, aminek bevételét az alapítványnak ajánlotta fel. Mindkét alkalommal igazi inspiráló női kör jött létre. Zsófi endometriózisban érintett nőknek ajánlott, menstruáció esetén is végezhető gyakorlatsort állított össze. Testet-lelket összekötő varázslatos megtapasztalása volt ez a női életünk rejtélyes csodájának.

A Selon Sophie márka márciusban mutatta be a Yellow March nevű sárga színű jóganadrágot, melynek teljes bevételét szintén az alapítvány edukációs munkájának ajánlotta fel.

Zsófi történetén keresztül megismerhettek egy egészségtudatos, inspiráló nőt, akinek szívügye mások segítése.

https://selonsophie.hu/termek/yellow-march-magasdereku-joganadrag-endometriozis-alapitvany/

 

Két nap alatt elkapkodták a jegyeket mindkét alkalomra. Sejtetted, hogy ilyen nagy támogatottsága lesz ennek a kampánynak?

Nem számítottam rá, hiszen tudtam, hogy koronavírus miatt nagyon megerősödött az emberek igénye a távolságtartásra. Nagyon izgalmas, hogy minden alkalommal a helyszínen dől el, hogy milyenek lesznek az energiák. Minkét eseményen jó beszélgetések alakultak ki, de más-más légkört tapasztaltam. Első alkalommal több, endometriózisban érintett nő vett részt, és visszafogottabb hangulata volt az eseménynek, de nagyon jó kapcsolódásokat láttam kialakulni a résztvevők között. A második eseményen a jóga után, amikor megnyitottuk a brunch-ot, hamar egy „női kör” szerveződött a szőnyegeken. Voltak olyanok is, akik még nem tudták, hogy érintettek-e az endometriózisban, így abban sem voltak biztosak, hogy hol kaphatnak megfelelő segítséget ennek megállapítására. Azt éreztem, hogy nagy ereje volt a kiosztott Endometriózis Kisokosoknak és az információk, személyes tapasztalatok megosztásának. Azóta is sok üzenetet kapok ezzel kapcsolatban, és ez adja a legtöbb erőt a folytatáshoz. Jövőre megismételjük, és remélem, hogy még többe nőt elérünk az üzenettel a kampány során.

Mi a kapcsolódásod az endometriózishoz?

Mivel nem műtöttek meg a biztos diagnózis érdekében, ezért nem tudom száz százalékosan, hogy endometriózisom van, de rettentően sok orvosnál voltam az elmúlt 14 évben. Nagyjából 17-18 éves lehettem, amikor először volt nagyon fájdalmas menstruációm, amihez hajhullás és bőrproblémák társultak. Ekkoriban egy rövid ideig étkezési zavarokkal küzdöttem, így mindenki minden tünetet ennek tudott be. Elég korán ismertem meg az orvosról orvosra járás valóságát. Tizennyolc éves koromban kaptam először fogamzásgátlót, hogy segítsen a fájdalmaimon – és tényleg segített is. Az endometriózis lehetősége sokáig fel sem merült, gyógyszer mellett sokkal elviselhetőbbek voltak a menstruációs napok. Évente jártam szűrővizsgálatokra, ahol elmondták, hogy „minden rendben van, teljesen egészséges vagyok”. Huszonnégy évesen tudtam meg, hogy trombózisra hajlamos (akár családi örökség okán) nőknek nem ajánlott a fogamzásgátló szedése. Én akkor már 6 éve szedtem.

Kiskorom óta alapvetően egészségesen étkezem, ez nálam általában sok zöldség és gyümölcs, valamint teljes kiőrlésű gabonák fogyasztását jelenti. A tejtermékeket a tejfehérje-allergiám miatt rég kerülöm. Gyerekkorom óta az életem szerves része a sport. Régóta figyelek az egészségemre, a megelőzésben hiszek, így a szűrővizsgálatokra is mindig nagy hangsúlyt fektettem. Hasi ultrahang, nőgyógyászat, hormonvizsgálatok, vérképek éves rendszerességgel. Persze korábban megesett, hogy megpróbáltak elzavarni az orvosok, mondván „maga fiatal, nincs itt semmi keresnivalója”.

Milyen jó, hogy nem hagytad magad!

Már oviban is a kitartás volt a jelem. J Huszonnégy évesen végül úgy éreztem, hogy szeretném, ha természetes medrében működne a hormonháztartásom. Tudtam, hogy mi vár majd rám, ha abbahagyom a fogamzásgátló szedését, de úgy gondoltam, mindennel együtt is ki fogom bírni. Pár hónap alatt helyreállt a menstruációm, és persze a fájdalmak is visszajöttek. Eleinte nem volt annyira jelentős, később erősödött, azóta is keresem a legjobb megoldást.

Tudtad, hogy mik a tüneteid. Hol és hogyan tudtál elindulni?

Orvosról orvosra, vizsgálatról vizsgálatra jártam évekig én is. Hormonpanel, terheléses cukor, pajzsmirigy stb. Az eredmények alapján mindenki úgy ítélte meg,  hogy nincs komoly probléma. Végül kikötöttem egy hormon-specialistánál, akivel újrakezdtük a vizsgálatokat, amiket átfogó szemlélettel értelmezett, a különböző értékek összefüggéseit keresve. Ő említette először az endometriózist, mint lehetséges betegséget a tüneteim mögött. Az általa felírt termékek szép lassan elkezdtek hatni, elkezdett minden helyreállni.

Tavaly Julcsi (heyheyjulie) egyik videója nyomán kezdtem el azt érezni, hogy ennek a történetnek nincs vége. Ez egy komoly dolog és szeretnék a legmélyére ásni egy általam megbízhatónak ítélt szakorvos segítségével. Hiszek a megelőzésben. A világ gyorsuló tempójához próbálom igazítani a tudatosságomat.

Hogyan segít mindezekben a jóga?

Nagyon tud segíteni! Azáltal, hogy a testedet elkezded mozgatni, elkezdesz gyakorolni, egy idő után kifejti a hatását a lélekre is. Egy nehéz időszak alatt találtam rá. Nagyon elveszettnek éreztem magam és ilyenkor mindig a mozgás segített kiüríteni a gondolataimat. Egy hosszabb táv lefutása után is sok mindent más szemszögből látok, de jellemzően ez csak addig tart, amíg haza nem érek. A jóga viszont észrevétlenül és fokozatosan, elképesztően sokat tanít az embernek saját magáról. A legfontosabb, amiben engem állandóan erősít, az a türelem, az elfogadás és a megbocsájtás. Sokat fejlődött a testtudatom, segít megértenem a testem jelzéseit, megtanított arra is, hogy bízzak a jelzéseiben, és ezek alapján foglalkozzak magammal.

Ahogy kiismered önmagad, el tudsz kezdeni ennek megfelelően tervezni, például nem a menstruáció előtti napokban várod el magadtól, hogy megváltsd a világot, és előre tudod, hogy amikor elmúlik, újra egy energikusabb, megvalósító szakasz következhet. A jógagyakorlást is ehhez tudod alakítani. Ki ne érezte volna már azt, hogy lelkifurdalása van, mert a menstruációs napokon nem tud 100%-ban teljesíteni?! A tudatossággal lassan oldódhat a folyamatos csalódottság, használhatatlanság érzése.

Minden nőnek fontos tanítás szerintem az elfogadás. Az, hogy megengedem magamnak, hogy menstruáljak, elfogadom a gyengeséget, nem a stresszt erősítem tovább. Ez segít a testemet is jobban szeretnem.

Szomorú, hogy a menstruáció még mindig kellemetlen témának számít nők között is. Nőként is ugyanazt a teljesítményt várja el tőled a munkhelyed azokon a napokon is, amikor járni is nehezedre esik, nem életszerű havonta 2-3 nap szabadságra menni a menstruációd miatt. Talán ez is szerepet játszik abban, hogy a nők gyakran kifejezetten titkolják, hogy most épp nehezebb napokat élnek. Ha az ember elfogadja, hogy a menstruáció szükséges, és egészségügyi szempontból fontos szerepet tölt be, akkor meg kell engednie magának, hogy abban a pár napban bizonyos formában megpihenjen.

Miért tartod szívügyednek, hogy segítsd a nőket?

Ez belülről jön. Egy erős közösség létrehozása, akikkel együtt közösen tudunk jót tenni, régi álom, ezen dolgozom. A jóga gyakorlását és az oktatói képzést saját magam miatt kezdtem el, de örülök, hogy másoknak is segíthetek általa. A SelonSophie márka indulása óta cél, hogy szeretnék „jót is tenni” vele. A Selon Sophie kapcsán kivételes emberekkel dolgozhatok együtt, igazi közösség kezdett kialakulni. Mind vágyunk a hozzánk hasonló emberekkel való kapcsolódásra. A közösségi jógaórák ebben is segítenek, mindig öröm látni, ha a másikat rajtam keresztül megismert emberek segítségére lehetnek egymásnak.

Ha az endometriózis egy állat lenne, akkor szerinted milyen állat bőrébe bújna?

Csiga, ami nagyon szépen el tud bújni a saját testében, amikor veszélyeztetve érzi magát. Éppen ezért fontos az önmagaddal kapcsolatos tudatosság, és a jóga ebben segíthet, így korábban figyelhetsz fel tünetekre és hamarabb juthatsz segítséghez is.

Az interjút készítette: Nagy-Őri Andrea

Személyes ajánlás:

A Yellow March nadrágot felvéve büszkén, meghatottan álltam a tükör előtt. A hasam fel volt puffadva szokás szerint, de ebben a nadrágban mégis olyan szép volt. A szeretettel készített jóga ruhákban büszke lettem az endometriózisomra, a testemre. Szeretni és elfogadni a testünket sokszor nehéz, de mindig mikor megtörténik igazi csoda.

A Yellow March nadrág elérhető ezen a linken:

Yellow March – Magasderekú jóganadrág – az Endometriózis Magyarország, a Női Egészségért Alapítvány Támogatására

 

wpChatIcon