Évek óta gyereket várok…de még egy sem született meg

A fogamzási problémákkal küszködő nők egyharmada endometriózisban érintett. Sokaknak csak a meddőségi kezelések során derül fény a diagnózisra. Szerencsére azonban a legtöbb esetben végül a betegséggel együtt is, vagy annak ellenére is lehetséges a spontán teherbeesés.

A minap beszélgettem négy lánnyal, az egyik nő, az egyetlen édesanya közülünk, a gyermeke nehéz alvásáról beszélt és hogy már hónapok óta 3 óránál többet nem tudott aludni. Egy másik nő a pajzsmirigy problémáiról mesélt, és hogy milyen kezelésekkel próbálkoznak, hogy megfoganhasson a várva várt baba. A harmadik nő 7 év keserű próbálkozás és egy diagnosztizált korai menopauza miatti örökbefogadásról vallott. Én az endometriózisról meséltem nekik, és a mögöttünk álló közel 3 évről.

Mindenkinek más a története, egyik sem jobb a másiknál, egyik sem könnyebb vagy nehezebb. Ami közös bennünk, az a hónapról hónapra megélt csalódás és fájdalom és az újra éledt remény a reménytelennek tűnő helyzetekben is. Hiszen mindenkinek van egy olyan barátnője, akinek az ismerőse mesélte, hogy az ő ismerősének is sikerült teherbe esni x+2 év után.

Csak amikor éppen benne vagyok a sűrűjében, nem tud vigasztalni semmi sem. Egyszerűen vagy megélem a keserű elengedést újra és újra, hogy aztán ismét erőt vegyek magamon és menjek előre, folytassam az utat – a kezeléseket, az imákat, a sportot, az egészséges táplálkozást, a természetgyógyászt…és…és… sorolhatnám. Vagy a fájdalom megélése helyett beleengedem magam egy üres állapotba, amiben nincsen túl sok érzés, a könnyeim mégis folyton elerednek. Biztos számtalan lehetséges módon tudtok kapcsolódni ehhez a bejegyzéshez, mindenki máshogy éli meg, van aki robot módjára lefagyasztja a baba-témával kapcsolatos érzéseit és a munkába menekül, más egy új hobbyt keres vagy párjával vesz egy kutyát.

Gyereket várok. Igen is és nem is. Évek óta várom, hogy megfoganjon, megszülessen és karomban tarthassam, de az endometriózis és ki tudja még mellette milyen hormonális nehézségek miatt egyenlőre csak várok, várunk. Ti is vártok? Mióta vártok?

Sokféle módon élhetjük meg a fájdalmat, a csalódást, talán néha tényleg le kell menni a legmélyére, hogy valami új irányt vehessen a történetünk, nem tudom. Ami viszont biztos, hogy közösségben is meg lehet élni, hogy kapcsolódni tudjunk sorstársakkal, mert bizony nem vagyunk egyedül.

Együtt könnyebb. Ha szeretnéd, oszd meg velünk történetedet.