Medical Healing Point Egészségközpont

Shanti karkötő

A titok a gyógyítás mögött meghúzódó logikában rejlik, amely komplexitása révén képes leírni az emberi szervezetben végbemenő valamennyi összetett fizikai és lelki folyamatot, azok összefüggéseit. A HKO az emberre, mint egészre tekint; alapvetése szerint az egyes szervek folyamatos, állandóan változó kapcsolatban állnak egymással, közvetlen kapcsolatban a természettel. A szervezetben a különböző hatások folytán végbemenő változásokat ebben az összetett rendszerben vizsgálja, ez a fajta filozófia a kínai gyógyítás alapja.

Medical Healing Point Egészségközpontról:

A Medical Healing Point Egészségközpontot 2010-ben Papp János, hagyományos kínai orvos, hozta létre azzal a céllal, hogy a fent leírt filozófia alapján egy olyan természetes gyógymódokat alkalmazó, holisztikus szemléletet képviselő helyet hozzon létre, ahol személyre szabott, kíméletes, gyógyító módszerekkel kezelheti pácienseit. Bizonyított tény, hogy a hagyományos kínai orvoslás diagnosztikai módszereivel jóval hamarabb felismerhetők az egyes betegségekre utaló jelek, még a tünetek megjelenése előtt. A központban alkalmazzuk a nyugati orvoslásban alkalmazott labor- és mikrobiomdiagnosztika,  és a modern biofeedback eszközök kínálta lehetőségeket is, hogy a lehető legteljesebb diagnózist és annak megfelelő kezelési tervet tudjuk felállítani.

Igénybe vehető szolgáltatásaink:

  • Hagyományos kínai gyógyászaton alapuló diagnosztika
  • Akupunktúra
  • Mikrobiom elemzés
  • Dietetikai konzultáció
  • Hormontanácsadás
  • Biorezonancia, Bio-feedback 
  • Gyógykezelések: (talp)reflexológia, Tuina kínai gyógymasszázs, thai masszázs, Papp János által fejlesztett gerincprotokoll manuálterápia
  • Mentálhigiénés foglalkozások
  • Esztétikai és gyógyászati testkezelések (icoone®LASER  és LPG)
  • Immunrendszer erősítésére és parazitairtásra alkalmas F-SCAN terápiás gépek használata

A Központról, szolgáltatásainkról bővebben: www.hmedical.hu

Facebook: www.facebook.com/medicalhealing

Instagram: www.instagram.com/hmedical

Használd az ENDO kódot bejelentkezéskor és 5% kedvezményt kapsz a komplex kivizsgálás és az akupunktúra bérletek árából, egyúttal a komplex kivizsgálás és vásárolt akupunktúra bérlet díjából 5% támogatást ajánl fel a Medical Healing az alapítvány részére.

Shanti karkötő

hagyományos kínai orvosi diagnosztika, akupunktúra, (gyógy)masszázsok/reflexológia, mikrobiom elemzés, táplálkozási- és hormontanácsadás, biofeedback és F-SCAN terápiás kezelések, homeopátia, mentálhigiéné és relaxációs kezelések

Az embereknek legtöbbször a hagyományos kínai orvoslásról az akupunktúra jut eszükbe – holott ez a gyógyítási módszer sokkal szerteágazóbb lehetőségeket rejt, amely nem alkalmaz mesterségesen előállított kemikáliákat és invazív megoldásokat, viszont mégis segít gyógyítani belgyógyászati, nőgyógyászati, mozgásszervi, bénulással járó megbetegedéseket, alvászavarokat. Hogyan?

A titok a gyógyítás mögött meghúzódó logikában rejlik, amely komplexitása révén képes leírni az emberi szervezetben végbemenő valamennyi összetett fizikai és lelki folyamatot, azok összefüggéseit. A HKO az emberre, mint egészre tekint; alapvetése szerint az egyes szervek folyamatos, állandóan változó kapcsolatban állnak egymással, közvetlen kapcsolatban a természettel. A szervezetben a különböző hatások folytán végbemenő változásokat ebben az összetett rendszerben vizsgálja, ez a fajta filozófia a kínai gyógyítás alapja.

Medical Healing Point Egészségközpontról:

A Medical Healing Point Egészségközpontot 2010-ben Papp János, hagyományos kínai orvos, hozta létre azzal a céllal, hogy a fent leírt filozófia alapján egy olyan természetes gyógymódokat alkalmazó, holisztikus szemléletet képviselő helyet hozzon létre, ahol személyre szabott, kíméletes, gyógyító módszerekkel kezelheti pácienseit. Bizonyított tény, hogy a hagyományos kínai orvoslás diagnosztikai módszereivel jóval hamarabb felismerhetők az egyes betegségekre utaló jelek, még a tünetek megjelenése előtt. A központban alkalmazzuk a nyugati orvoslásban alkalmazott labor- és mikrobiomdiagnosztika,  és a modern biofeedback eszközök kínálta lehetőségeket is, hogy a lehető legteljesebb diagnózist és annak megfelelő kezelési tervet tudjuk felállítani. 

Igénybe vehető szolgáltatásaink:

  • Hagyományos kínai gyógyászaton alapuló diagnosztika
  • Akupunktúra
  • Mikrobiom elemzés
  • Dietetikai konzultáció
  • Hormontanácsadás
  • Biorezonancia, Bio-feedback 
  • Gyógykezelések: (talp)reflexológia, Tuina kínai gyógymasszázs, thai masszázs, Papp János által fejlesztett gerincprotokoll manuálterápia
  • Mentálhigiénés foglalkozások
  • Esztétikai és gyógyászati testkezelések (icoone®LASER  és LPG)
  • Immunrendszer erősítésére és parazitairtásra alkalmas F-SCAN terápiás gépek használata

A Központról, szolgáltatásainkról bővebben: www.hmedical.hu

Facebook: www.facebook.com/medicalhealing

Instagram: www.instagram.com/hmedical

Használd az ENDO kódot bejelentkezéskor és 5% kedvezményt kapsz a komplex kivizsgálás és az akupunktúra bérletek árából, egyúttal a komplex kivizsgálás és vásárolt akupunktúra bérlet díjából 5% támogatást ajánl fel a Medical Healing az alapítvány részére. 

Támogass minket!

Vedd fel velünk a kapcsolatot!

Támogass minket!

Vedd fel velünk a kapcsolatot!

wpChatIcon