Egy sms vagy hívás indításával támogatod az endometriózissal kapcsolatos ismeretterjesztést.  13600

Hálanapló, célfüzet, feladatlista

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én imádom a szép füzeteket és grafomán vagyok, sőt személyiségemből fakadóan elemző típusú emberként szeretem összegezni a gondolataimat, leírni a bánataimat, megfogalmazni a céljaimat. Ennek a bejegyzésnek is úgy született az ötlete, hogy szeretnék még tudatosabb lenni az egészségtudatom erősítésében és a megküzdési képességem fejlesztésében. Nézzünk bizakodva a jövőbe, Örkény István egypercese után szabadon.

„Valóban, az lesz az a perc, az a nagy és régen esedékes perc, amikor véget ér az ezeréves pechszéria.”

Hálanapló:

A hála érzése egy életviszonyulás, ami döntés kérdése, így csak rajtunk múlik, hogy adunk-e fókuszt neki. Természetesen vannak olyan pillanatok, percek és napok, amikor nehéz hálásnak érezni magunkat, de ilyen helyzetekben különösen is fontos, hogy megnézzük: Miért vagyunk hálásak az életünkben? A hála érzése jótékony hatással van az endorfintermelésünkre, mely a jó közérzetért és boldogságunkért felel. Jó hír, hogy a mindennapokba könnyen beépíthető gyakorlattal, a hálanapló rendszeres vezetésével elég jó eredményeket lehet elérni a pozitív önértékelés és optimista életszemlélet területén is. Egyszerűen válasszunk ki egy füzetet és egy napszakot, amikor lejegyezzük, hogy adott napon miért lehetünk hálásak.

Célfüzet

Ha már a papír-írószer boltban beszereztük a hálanaplónkat, érdemes venni még egy célfüzetet is, ami számtalan területen jótékony hatással lehet életünkre. Kitűzhetünk ez egészségünket érintő célokat ( minden nap eszem gyümölcsöt mostantól, kétnaponta elmegyek futni egy fél éven át, minden évben részt veszek egy nőgyógyászati szűrővizsgálaton stb), leírhatunk szakmai célkitűzéseket (elvégzem a régóta halogatott tanfolyamot, még az idén béremelést fogok kérni és meg is kapom, hónapról hónapra növelem a teljesítményemet stb).

Én most csak általános célokat írtam le, de nagyon fontos, hogy konkrét célokat jegyezzünk fel és kössük határidőhöz. Figyeljünk arra is, hogy pozitívan fogalmazzuk meg az elérni kívánt élethelyzeteket.

A füzetet bármikor bővíthetjük, de havonta egyszer érdemes leülni hozzá és átnézni, mi az, ami megvalósult, mire kell nagyobb hangsúlyt fektessünk. Az is természetes dolog, hogy a korábban fontos célok átalakulnak, újrafogalmazódnak.

Napi feladatlista

Ezzel a minden nap vezetett listával a hétköznapokba csempészhetünk rendszert, rendezettséget. Hosszú távon kiegyensúlyozottabbá válunk, ha napról napra látjuk, hogy a kitűzött feladatokat (kis célokat) teljesítettük. Ez a módszer segít átkeretezni az önértékelésünket is, mert látva a hatékonyságunkat, elismeréssel tekinthetünk önmagunkra, ami ösztönzőleg hat a további sikereink elérése szempontjából. Nem mellesleg ezzel az egyszerű módszerrel növelni tudjuk a dopamin szintet, ami az agy jutalmazó rendszere. Tehát, ha feladatokat viszünk véghez és elismerjük, megünnepeljük a kis sikereinket, segíthetjük szervezetünk jó működésén át a saját mentális egészségünket.

 

Nektek is biztos vannak jól bevált, hasznos módszereitek, írjátok meg kommentben, hogy ezzel is segíteni tudjuk egymást. Mert együtt könnyebb!

 

Szerző: Nagy-Őri Andrea 

Tetszett? Meg is osztanád?

Támogasd céljainkat!

Állandó fizetési megbízással bármilyen összegű támogatást utalhatsz havi rendszerességgel alapítványunk bankszámlájára, ezzel segítve programjaink folyamatos finanszírozását.