Egy sms vagy hívás indításával támogatod az endometriózissal kapcsolatos ismeretterjesztést.  13600

Készüljünk együtt a műtétre

Egy éve tudtuk bemutatni nektek projektünket, a kórházi csomagot, amit azért találtunk ki, mert tudjuk, hogy mivel jár egy ilyen műtétre való felkészülés, maga a műtét és az azt követő lábadozási időszak.

Egy év alatt számos csomag látott gazdát és a visszajelzéseitek alapján jó hasznát látjátok az összeállított termékeknek.

Lássuk a legfőbb infókat, amik birtokában talán nyugodtabban vághatsz bele ebbe az embert próbáló feladatba.

A műtéti időpont megadásakor az orvos vagy a klinika tájékoztat a műtét előtti kivizsgálások menetéről. Az aneszteziológiai vizsgálatot megelőzően sor kerül laborra, mellkas röntgenre és EKG vizsgálatra, ezen eredmények birtokában tud az altatóorvos felkészíteni a műtétre. Minden olyan információt érdemes elmondani neki, ami releváns lehet (pl ha már voltál altatásban és utána komplikáció lépett fel, vagy hánytál stb). Illetve, ha van előzmény betegséged, vagy már átestél műtéten, az idevonatkozó dokumentumokat is vidd magaddal. Pajzsmirigy problémákkal kezelt betegeknél kérhetik még a TSH vizsgálatot, ill. az endokrinológusi szakvéleményt.

A műtétet megelőző 48 órában már ne fogyassz alkoholt, szénsavas -, rostos italokat és puffasztó ételeket!

Figyelj a körmeidre! A műtét ideje alatt az ujjbegyre helyezett pulzoximeter – ami a vér oxigén szintjét méri- működését megzavarhatja a körömlakk, géllakk, így ezek nélkül feküdj be az osztályra.

A műtét előtt általában egy nappal már be kell feküdni a beöntés miatt, vagy otthoni hashajtással is működhet, ezt szakintézmény határozza meg. Endometriózis műtét után átlagosan 1-2 napot tartanak bent.

 

Bepakolás a műtétre.

A ruhaneműkön és a kórházi csomagban található betéten kívül az alábbiakat javasoljuk:

– szénsavmentes ásványvíz

– szívószál: a műtét után bizonyára fájdalmas lesz minden apróbb mozdulat is, így az üvegből való ivás is igazi kihívás, de egy szívószállal könnyíthetsz.

– tisztálkodási szerek, beleértve: nedves törlőkendő, szappan, wc-re teríthető papír ülőke

– WC papír

– gázképződés esetén használható készítmények (a nővérekkel egyeztetve)

– papucs, köntös

– telefontöltő, könyv

– háztartási keksz

Szükség lesz egy kisebb méretű táskára vagy szatyorra is, amit majd az intenzív osztályra kell vinni magaddal. Ebbe kell majd összekészíteni a tisztálkodási szereket, innivalót, fehérneműt, betétet, mindazt, amire a műtét után közvetlenül szükséged lehet.

 

Műtét utáni lábadozás.

Itt is jól jönnek a csomagban található vitamin készítmények, nyugalmat segítő illóolajok, de az otthon kényelme igazán varázslatos lesz pár nap kórház után.

Úgy készülj, hogy az első napokban kelleni fog egy segítség, aki kiszolgál, főz neked, behozza a teákat. Nagyon fontos a műtét utáni mozgás, tehát mindennap kell sétálni, többször is, de egyén feladatokat elvégezni ilyenkor még nem tanácsos. Ne feledd, a laparoszkópos műszer több szöveten hatolt keresztül, kell az idő, hogy minden visszarendeződjön, begyógyuljon. Add meg a testednek ezt a figyelmet és a pihenést.

A műtéti heget naponta tisztítani kell és újrakötözni, varratszedésig víz sem érheti. A műtétkor használt jód miatt a hasad még elég sárga ilyenkor, de ez idővel eltűnik. A hasad puffadását még 1-2 hétig tapasztalhatod. Hogy jobban lássák a szerveidet, a műtétkor gázzal tágítják ki a teret. Ez a gáz egy idő után mindenhol próbál kitalálni a szervezetedből, ne lepődj meg, ha a válladnál is érzed. A sétálgatás, a bő folyadékfogyasztás csillapíthatja a kellemetlen panaszokat.

A munkahelyeden célszerű 2-3 hetet is jelezni, hogy betegállományban leszel, persze egyéni kinek a szervezete hogyan reagál, de nagyon fontos, hogy nem szabad megerőltesd magad. Az ülés a sebek elhelyezkedése miatt hosszú távon nagyon kellemetlen.

Kímélő étrend javasolt, könnyen emészthető ételeket, pépes ételeket részesíts előnyben, tehát ne egyél puffasztó dolgokat. A folyadékpótlás a megfelelő bélműködés visszaállításához nélkülözhetetlen.

 

Ha további kérdésed van, fordulj hozzánk bizalommal a közösségi média felületeinken keresztül és természetesen az osztályos nővérek is készségesen segítik abban a pácienseket, hogy a kellemetlen időszakot zökkenőmentesen átvészelje mindenki.

 

Sikeres műtétet és teljes felépülést kíván az Alapítvány minden munkatársa. Tudjuk min mész keresztül…

Tetszett? Meg is osztanád?

Támogasd céljainkat!

Állandó fizetési megbízással bármilyen összegű támogatást utalhatsz havi rendszerességgel alapítványunk bankszámlájára, ezzel segítve programjaink folyamatos finanszírozását.