Egy sms vagy hívás indításával támogatod az endometriózissal kapcsolatos ismeretterjesztést.  13600

Lombik endometriózissal sorozat – Az első két hét

Hosszú út vezetett idáig, számtalan orvosi vizsgálat, konzultáció, egyéni kezelési terv, injekciók sorozata mellett a lelki megpróbáltatások millióegy fokát megismerted.

Pároddal megjártatok már számtalan hullámvasutat, leküzdöttetek megannyi akadályt, szövetségetek hol erősödött, hol gyengülni látszott, de közös erővel, végtelen türelemmel és hittel teli kitartással megtapasztaltátok az embrió beültetésének csodáját. Ez egy olyan első találkozás, ami azoknak nem adatik meg, akiknek hagyományos úton fogan meg a gyermekük. Gondoltál már erre így?

Érthető ilyenkor az izgatottság, hiszen megtörtént a beültetés és most végre biztos lehetsz benne, hogy terhes vagy. Persze ez a biztosság csak kezdeti, hiszen, tudjuk, rengeteg tényező függvénye, hogy a kis embrió megtapadjon és elinduljon a fejlődés útján. A beültetés a következő első lépés ezen a hosszú és küzdelmes életszakaszon.

És elindul az első két hét, aminek végén kiderül, hogy sikerült-e a beültetés. 14 nap elteltével jöhet a vérvétel, ami megmutatja a szervezet hCG szintje által, hogy létrejött-e a terhesség.

Igenám, de mihez kezdj azzal a két héttel? Hogyan ne őrülj meg ettől a várakozástól?

Az első és legfontosabb, hogy ebben az időszakban minden tünet, amit érzékelsz, bármit is jelenthet, éppen ezért egyikre sem szabad rágörcsölni, és túlságosan elkeseredni vagy megörülni sem. Az enyhe vérzés lehet a beágyazódás korai jele, de a sikertelenséget is mutathatja. Tehát a legfontosabb, hogy ebben az időben ne a tünetekkel, jelekkel foglalkozz. Bizonyára az évek során mindent úgyis megismerted és számtalan csalódáson túl vagy. Émelygés, fáradékonyság…aztán mégis megjött. Na, ez a 14 nap is intenzíven ugyanez, ezért most ne ülj fel erre a hullámvasútra. Könnyebb elengedni a jóslásokat, mint napi szinten abban őrlődni, hogy vajon igen-vagy nem. Mintha egy margaréta szirmait szedegetnéd le. Szeret? Nem szeret? Sikerült? Nem sikerült?

Mit tehetsz a gyakorlatban a nyugalmadért?

Amikor jön az érzés, hogy vajon most terhes vagy-e, nyugtasson meg az a mondat, hogy amíg a terhesség sikertelensége nem bizonyított, addig márpedig terhes vagy. És itt és most, úgysem tudja megmondani senki.

Orvosilag régen az volt a tanács, hogy ebben a két hétben végig feküdni kellett, manapság, már csak igen indokolt esetben mondják ezt a dokik. Nyilván figyelj oda, hogy ne erőltesd meg magad, ne hajolj, ne emelj, ne most fusd le a maratont. Egyszóval figyelj magadra, kényeztesd magad, kuckózz be és nézd meg a kedvenc filmjeidet, pihenj sokat, de fontos a vérkeringés szempontjából a könnyű mozgás is. Fogyassz sok folyadékot, relaxálj, meditálj. Ez a két hét igazi énidős elfoglaltságokért kiállt.

Ha teheted, menj el erre a két hétre szabira vagy betegállományba, mert a pároddal közös élmények, a pihenés, a megfelelő mennyiségű séta csak jó hatással lesz a közérzetedre. Ez persze csak egy ajánlás, mindenki maga érzi, hogy mit és hogyan szeretne csinálni. Ha olyan típus vagy, akit a munkája feltölt, akkor nem szükséges ebben a két hétben lemondani róla.

Siker vagy sikertelenség?

Nincs erre garancia, ezt pontosan jól tudod, pláne, ha már nem az első lombikodat csinálod végig. Nincs biztos recept, sajnos nincsen varázspálca sem. Ha szükségét érzed, a lelki felkészülést egy pszichológussal is megteheted. Sokszor jó erről beszélni egy kívülállóval. Barátot, családtagot csak akkor avassatok be, ha mindkettőtök számára ez a döntés egyértelmű. Az is rendben van, ha nem szeretnétek róla beszélni és az is éppolyan jó, ha megosztjátok az utatok lépéseit.

Remélni és bizakodni. Ez a hozzáállás segít minden helyzetben, így ezúttal is, függetlenül az eredménytől. Ha hiszel abban, hogy sikerült, semmivel sem lesz kisebb a csalódás, ha ezúttal mégsem jön össze, mintha végig aggódnád ezt a különleges időszakot, így nyugodtan higgy abban, hogy megtörténik veletek is a csoda. A legfontosabb, hogy tudatosítsd magadban, hogy Te mindent megtettél a siker érdekében.

Mi is szorítunk Nektek!

 

Írta: Nagy-Őri Andrea

Tetszett? Meg is osztanád?