Műtéti visszaemlékezések

2019-ben az első műtétem előtt elveszett voltam, akkor még nem is hallottam az endometriózisról, egyszerűen csak volt egy cisztám és egy miómám és a baba-projekt végeláthatatlan labirintusában bolyongtam. Azért vágtam bele, mert azt reméltem, ez segít közelebb kerülni a célomhoz, a gyermekáldáshoz! Erre a döntésemre azóta is büszkén tekintek, hiszen különösebb panaszokat nem okozott a ciszta.

A műtétre felkészítő kivizsgálásokat nagyon hasznosnak tartottam, mert így kaphattam egy képet az egészségem akkori állapotáról, amolyan szűrővizsgálati lehetőségnek fogtam fel.

Befeküdve a kórházba azonban megváltozott minden, testen kívüli élmény volt. Tudtam, hogy velem történik, de inkább éreztem magam egy jól működő hentesüzem szalagján fekvő hátszínnek, mint egy kétségbeesett nőnek. Ez nem a kórház és nem az orvosok, nővérek hibája! Nagyon kedves és emberi volt mindenki, de életem első ilyen élménye mégis ijesztően hatott. Akkorra már túl voltam egy otthoni hashajtó-kúrán és egy kórházi beöntésen. Első beöntés. Annyira tartottam tőle, hogy pozitívan csalódtam, mégis ki lehet bírni. És annyira kedves volt a beöntést végző nővérke!

A műtét előtti reggelen kérdezték, hogy izgulós vagyok-e. Mondtam, hogy nagyon, így kaptam egy nyugtatót. Még jobban kiléptem általa a testemből. A várakozás végtelenül hosszúnak tűnő percei indultak el. Most kezdjek el búcsúzkodni a szeretteimtől? Felébredek az altatásból? Biztos, ami biztos, küldtem egy szeretlek titeket üzenetet. Imádkoztam és beszélgettem a szobatársaimmal.

A szobatársak minden alkalommal nagyon fontosak! Azokban a kiszolgáltatott napokban egymás sorstársai vagyunk, egymás támogatói, ha akarjuk, ha nem. A második műtétem előtt, én rutinosnak számító, segítettem a friss műtéteseket. Kényelmesebb helyre toltam az asztalukat, töltöttem vizet stb, majd ez a szerep megfordult. Mikor a műtét utáni fájdalmak miatt alig bírtam felülni, ők igazították meg a párnámat, adtak szívószálat, hogy könnyebb legyen fekve innom.

Mikor első alkalommal betoltak a műtőbe, arra emlékszem, hogy mindenki nagyon kedves volt. Kábán elkezdtem megköszönni a munkájukat, elmondták mi fog történni, kérdezgettek pár dolgot, majd egyszercsak nem tudtam válaszolni, hatott az altató.

Nagy fájdalmakkal ébredtem, majd hánytam egyet. Azóta is így hat rám az altatás utáni ébresztés. De mindenkinek máshogy. Szabadkoztam, de ott olyan természetes minden természetellenes dolog! Csoda a nővérek munkája, alázata és kedvessége. Szóval igen, az első napok fájdalmasan telnek. Jó barátom ilyenkor a fájdalomcsillapító és a degazin. A műtét során gázt juttatnak a hasüregbe, hogy jobban láthassák a szerveket. Ennek jelentős része távozik is a műtét során, de ami bent marad, az még napokig keresi a kiutat a testből, néha nagyon fájdalmasan.

Műtét után pár órával ki kell kelni az ágyból. Ez nem a nővérek kegyetlensége, ez nagyon fontos a beteg szempontjából. Akkor még a felülés is emberfeletti teljesítménynek tűnik, mégis felülsz, lecsusszansz a magasított ágyról, fogod a kis tasakjaid és megteszel pár lépést. Ha ez jól megy, már ki is veszik a katétert. Nem kellemes, de addigra már annyi mindent kibírtál, hogy meg se kottyan. Örülsz, hogy csak egy táskád marad, abba vezetik ki a hasüregből a váladékot. Ezzel marha jól lehet megviccelni a látogatókat.

Minden alkalommal újra tanultam járni. Egyik lábat a másik után, lassan, komótosan. A rohanó világ hirtelen csigalassúsággal telik, de ezt én cseppet sem bántam. Végre nem kellett a busz után futni, vagy a főnök miatt kapkodni. Nagyon fontos a műtét utáni séta! Az összenövések elkerülése miatt kulcsfontosságú mielőbb elkezdeni mozogni. Szerencsére a szomszédos szobában lévők is jófejek voltak, így „összejártunk”, majd plázázni indultunk. Elsőször egy fél folyosónyi hosszt tettünk meg, elfáradtunk, kellett erő, hogy visszajussunk. Pár óra pihenés, majd újra elindultunk. Forma 1-re még nem nevezhettünk be, de már két szobával messzebbre jutottunk. Közben a kórházi dolgozók mind megdicsértek, nagyon jó élmény volt. Elindult a lábadozás jó szakasza.

Mindkét műtét után a megkönnyebbüléstől sírva mentem haza. Pontosabban vittek, mert akkor még nem nagyon tudtam rendesen mozogni. A hazaút, mégha kocsival történt is, nagyon kifárasztott. Nagyon érdekes megtapasztalni, hogy a természetesnek tűnő tevékenységek mennyire felértékelődnek egy-egy ilyen szituációban. Viszont számos sikerélmény társul hozzá, az első saját magadnak megfőzött tea, a műtét utáni első hajmosás, jópár nappal később az első olyan este, amikor oldalra tudsz fordulni az ágyban, sorolhatnám! Ilyenkor különösen fontos a társunk, a családtagjaink szeretete, ápolása és nagyon fontos kérni és elfogadni a segítségüket! Igen, most mi gyengék vagyunk pár napig. Most pár hétig nem tudunk úgy teljesíteni, ahogyan elvárnánk magunktól. Folyamatosan tanít nekünk valamit az endometriózis.

Tudd, hogy egy hős vagy. Kibírtad, kibírod, ki fogod bírni! Erre még évekkel később is büszkeséggel tudsz visszaemlékezni.

Kedves műtét előtt álló!

Orvosodtól már biztosan hallottál az Alapítványunk által összeállított kórházi csomagról, amely a műtét utáni lábadozáshoz és a kórházi napokhoz nyújt segítséget. A csomag térítésmentesen érhető el minden endometriózis műtét előtt álló nő részére. Itt tájékozódhatsz róla:

https://endometriozismagyarorszag.hu/igy-segitunk-korhazi-csomag/

Írta: Nagy-Őri Andrea